Olajminta laborvizsgálat és olajdiagnosztika

Az olajban lévő szilárd részecskék számát méri 4, 6 és 14 µm feletti mérettartományban, és háromszámos kóddal (pl. 18/16/13) fejezi ki. Hidraulikarendszereknél ez az egyik legfontosabb mutató: a kémiai jellemzők rendben lehetnek, miközben a szilárd szennyeződés már koptatja a szivattyút és a szelepeket.

A megengedhető szintet a rendszer legérzékenyebb eleme határozza meg. Szervo- és arányosszelepes rendszereknél jellemzően szigorúbb célérték (pl. NAS 6 vagy jobb) indokolt, általános ipari hidraulikánál a 18/16/14 körüli érték a felső határ.

A víztartalmat ppm-ben adják meg (1 ppm = 0,0001%). A Karl Fischer-titrálás a szabad, emulgeált és oldott vizet is kimutatja. A víz rontja a kenőfilmet, korróziót okoz, gyorsítja az oxidációt és az adalékok lebomlását.

Ökölszabályként ásványi alapú hidraulikaolajnál a 300 ppm (0,03%) feletti érték már beavatkozást indokol – a pontos határ olajtípustól és alkalmazástól függ.

A viszkozitás az olaj belső súrlódása, vagyis az, hogy adott hőmérsékleten mennyire könnyen folyik. Mértékegysége a cSt (mm²/s). Egy ISO VG 46 hidraulikaolaj viszkozitása 40 °C-on névlegesen 46 cSt. A friss olajhoz képesti jelentős eltérés keveredésre, oxidációra, hőkárosodásra vagy nyírási veszteségre utal.

Megmutatja, mennyire változik az olaj viszkozitása a hőmérséklettel. Magas VI-nél a viszkozitás hidegen és melegen is stabilabb, ami változó hőmérsékletű rendszereknél pontosabb, energiatakarékosabb működést ad. A VI csökkenése a viszkozitásjavító adalékok nyírási lebomlására vagy keveredésre utalhat.

Az induktív csatolású plazma spektroszkópia a mintában lévő fémes elemeket méri ppm-ben: a finom kopásrészecskéket és oldott fémeket, az adalékelemeket és a külső szennyezőket. A trend alapján látható, melyik alkatrész kopik és milyen forrásból érkezik szennyeződés.

A mágneses (ferromágneses) részecskék mennyiségét méri, méretkorlát nélkül – így a nagyobb kopásrészecskékre is érzékeny, amelyeket az ICP már nem lát. A kettő együtt ad teljes képet: magas PQ mellett alacsony ICP-vasérték nagyobb, akut kopásrészecskékre utal. Értelmezése elsősorban trend alapján történik.

A savszám (mg KOH/g) az olajban lévő savas komponensek mennyiségét mutatja; növekedése oxidációra, adaléklebomlásra vagy savas szennyeződésre utal. Nem az abszolút érték, hanem a friss olajhoz képesti változás a döntő, mert egyes adalékolt olajok már frissen is mérhető savszámmal rendelkeznek.

Motor- és gázmotorolajoknál a bázisszám (BN) a maradék lúgos tartalékot jelzi: csökkenése azt mutatja, mennyi savsemlegesítő képesség maradt az olajban.

Az infravörös spektrum az olaj „ujjlenyomata”. A friss olajéval összevetve kimutatja az oxidációs és nitrációs termékeket, az adalékfogyást, valamint az idegen anyagokat (víz, glikol, üzemanyag, más olaj). Az oxidáció savakat, lakk- és iszapképző anyagokat, viszkozitásnövekedést eredményez – korai kimutatása megalapozza az olajcsere vagy az olajkezelés időzítését.

A membrános színmérés (Membrane Patch Colorimetry) az olajban oldhatatlan, lakkot képző oxidációs termékeket teszi láthatóvá. Turbina-, kompresszor- és hidraulikaolajoknál a szelepragadás és lerakódás korai jelzője. Emelkedő MPC értéknél célzott olajkezelés, például SKF RecondOil nanoszűrés indokolt lehet.

A voltammetriás RULER-mérés a még aktív antioxidáns adalékok mennyiségét határozza meg a friss olajhoz viszonyítva. Így nem az üzemóra, hanem a tényleges állapot alapján becsülhető, meddig használható még az olaj – különösen kritikus turbina- és hidraulikarendszereknél hasznos.

Ezek a vizsgálatok azt mutatják, mennyire képes az olaj leválasztani a vizet és a levegőt, illetve mennyire hajlamos a habzásra. Romlásuk szennyeződésre, keveredésre vagy adaléklebomlásra utal, és kavitációhoz, zajos, bizonytalan működéshez vezethet.